Széki népviselet
A széki kultúra egyik legsajátosabb eleme a széki viselet. A széki népviselet a német polgári, székely nemesi valamint magyar paraszti viselet stílusjegyeit hordozza magán. A századok során a viselet módosult, egyes ruhadarabok eltűntek, míg mások megjelentek, ezek a változások azonban alapvetően nem változtatták meg a viseletet. Az 1717-es Bertalan napi tatár támadás után a viseletben főleg a sötét színek kezdtek el dominálni.
A viselet két legjellegzetesebb színe a fekete valamint piros, illetve szász hatásra a kék szín is használatban van. A női ruhadaraboknak például alapszíne a fekete. Számos ruhadarabot csak meghatározott alkalmakkor illendő felvenni. A jelenlegi viselet darabjai jelenleg is igen értékeseknek mondhatók, rég pedig számos sokkal értékesebb darab is létezett. Jól példázza ezt az állítást az is, hogy egy a várost ért rablást követően a székiek mikor felsorolták a rablók által elvitt javakat, a ruhadarabokat a lovak, fegyverek valamint egyéb más javak előtt sorolták fel.
Széki tánc és zene
A széki táncról határozottan lehet állítani, hogy polgárias jellegű, ám ugyanakkor számos archaikus elemet is tartalmaz. Archaikus jegyeket hordoz a széki zene is, számos régi magyar dallamot tartalmazva.
A széki tánc valamint széki zene talán legfontosabb jellemvonásainak a komolyságot valamint rendezettséget lehet mondani. Más néptáncokkal összehasonlítva meglehetősen kötöttnek tekinthető. A középkorban a magyar nemesség illetve magyar polgárság köreiben az erkölcsi normák meglehetősen szigorúak voltak, így ezek a normák minden bizonnyal komoly befolyást gyakoroltak a széki táncrendre illetve zenére is. A széki táncrendben felfedezhetők német illetve szász behatások is. Ez arra enged következtetni, hogy a magyarok és a széken élő szászok a szórakozást illetően nem határolódtak el egymástól.
A széki tánckultúra valamint széki zene sajnos itt nem kerülhet egészében bemutatásra mivel annak hiteles és részletes bemutatása hatalmas anyagot képez, szerencsére azonban ezt a bemutatást már megtették híres szakemberek, mint például: Kodály Zoltán, Bárdos Lajos valamint Martin György.
Bertalan nap Széken
Széken minden évben a Bertalan nap, nagy ünnepi alkalomnak számít. Minden év augusztus 24-én a székiek megemlékeznek az 1717-es tatárpusztításról, melynek áldozatul esett Szék is. A pusztítás fő színhelye a templom és környéke volt főleg, ugyanis a tatárok itt ütöttek rajta az imádkozó tömegen. A tatárok felgyújtották az egész várost és rengeteg embert legyilkoltak, valamint megközelítőleg 700 lakost rabságba ejtettek és elhurcoltak. A fogságba esettek közül aztán csak nagyon kevesen szabadultak meg, és azok közül is akik megmenekültek a nagy része a lakosoknak az akkor pusztító pestis áldozatává vált.
Így történhetett aztán meg, hogy 1717-ben Széken alig maradt 100 lakos életben. A Széket ekkor ért szerencsétlenségre addig még soha nem volt példa, ezért a székiek megfogadták, hogy erre a napra mindig megemlékeznek augusztus 24-én, a tatárok Székre való betörésének napján.
A székiek, azóta minden évben ezen a napon háromszori istentisztelettel, valamint böjttel emlékeznek meg erről a napról. Napjainkban a böjtölés azonban már nem annyira betartott, mivel ezen a napon számos már nem itt élő egykori lakos jön haza látogatóba, ezért az itthoniak általában inkább ünnepi ebéddel várják a vendégeket. Ezen a napon az önkormányzat különböző programokat szervez a székieknek, valamint az akkor ide látogatóknak.
Általában ünnepi beszédet tart a polgármester, az alpolgármester és különböző meghívott politikusok, valamint díszvendégek. Az ünnepi beszédeket népművészeti előadások, valamint az ennek az eseménynek a tiszteletére állított emlékmű megkoszorúzása követi. A későbbi órákban az ünnepélyt általában tűzijáték és koncert szokta zárni.
Széki református templom
Szék legértékesebb és egyben leglátványosabb műemléképülete kétségkívül a református templom. A templom építését az 1241-es tatárjárás után kezdték el, természetesen eredetileg katolikus templomnak épült. Építészeti stílusa a kerci cisztercita alapítású templomot idézi.
A széki református templom három hajós gótikus stílusú templom, melyet 1470-ben Mátyás király a Szentlélekről nevezett el. A templom falait eredetileg mindenhol freskók díszítették melyek olasz mesterek munkájára utalnak, ám az is elképzelhető, hogy magyar mesterek készítették. A freskók egy része még ma is látható.
A templomot 1432-ben bővítették, 1770-ben pedig kazettás mennyezetet szereltek fel mely később leégett, egy kazetta azonban napjainkban is látható mely a déli oldalhajóban van elhelyezve. A templomot többszöri pusztítás után 1946-ban Kós Károly tervei alapján restaurálták valamint bővítették. A templomot körülvevő részben leomlott kőfal arra utal, hogy a templom valamikor erődítményként is szolgálhatott.
A templomnak két harangja van. A nagyobbik harang 1753-ban készül, az orgona pedig 1733-ban. Az úrasztali edényekből valamint terítőkből kevés maradt meg az 1717-es tatárjárás után.
A jelenlegi kelyhek a XV., illetve a XVI. századból valók. A nagyobbik kelyhet, melyből a férfiak kapják az úrvacsorai bort, 1697-ben gróf Teleki Mihályné Vér Judit adományozta Széknek, a kisebb kelyhet, melyből a nők kapják az Úrvacsorai bort, a széki polgárok adományozták az egyháznak 1645-ben.
Szék két ízben volt püspöki székhely. Itt szolgált Tiszabecsi Nagy Gáspár református püspök a XVII. században, valamint Zágoni Aranka György a XVIII. században. Síremlékeik a templom déli mellékhajójában vannak elhelyezve. 1555-ben a templom egy protestáns zsinat helyszíne volt, amelyen részt vett Dávid Ferenc hitújító is.
(Forrás: Szék község honlapja - http://www.szek-sic.ro/hu)
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
4. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
5. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik
legacy.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
8. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
10. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
11. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
12. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
14. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
15. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
16. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
17. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
18. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
19. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
20. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
21. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
22. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
25. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
26. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
29. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
30. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
31. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
32. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
34. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
35. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
37. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
39. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
40. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
41. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
42. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
43. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
44. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
46. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
47. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
48. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
49. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
50. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
51. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
52. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
54. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
55. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
56. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma
► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.
nadasvendeghaz.hupont.hu
57. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
58. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
59. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
61. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
62. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
63. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
64. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
65. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
66. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
68. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
69. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
70. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
71. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
73. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
75. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu